Lelki életünk

Cikkek


Kedves Látogató!

Istenben hívõ emberként, mint aki személyesen is átélte a csodát: Isten szeretetét és szabadító kegyelmét, vallom, hogy nemcsak a testünk egészsége, hanem a lelkünk egészsége is fontos.



Kedves Olvasó!

Szeretettel és békével köszöntünk oldalainkon.

Hogy miért is van szükség Isten jelenlétére egy kórházi, vagy betegekkel foglalkozó oldalon?



Karácsony tegnap és ma

Több mint két ezer évvel ezelõtt, az elsõ karácsony elõtt, az akkor élõ emberek fásultan, elkeseredetten, reményvesztetten, mégis vártak és vágytak valami vagy valaki után, aki változást hoz az életükbe.

Folytatás


TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI !
I. rész


Jézus tanítványai egyszer azzal a kéréssel fordultak Mesterükhöz: „Uram, taníts minket imádkozni!”

Folytatás


TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI !
II. rész


A Miatyánkról szóló sorozatunkat annak első kérésével folytatjuk. Isten bensőséges megszólítása után, Jézus továbbra is a mennyei Atya személyére összpontosít.
Folytatás


Kedves Látogató!

Istenben hívõ emberként, mint aki személyesen is átélte a csodát: Isten szeretetét és szabadító kegyelmét, vallom, hogy nemcsak a testünk egészsége, hanem a lelkünk egészsége is fontos.
Ha a testünk beteg, a lelkünk is szenved, és viszont is így van.
Azt is vallom, hogy a mindenható Isten az, aki testi-lelki bajainkban igazi segítségünk lehet. Mert Õ az, aki megalkotott bennünket, és mint Alkotónk, Õ az, a legjobban tudja azt, hogy mi az, amire igazán szükségünk van ahhoz, hogy jól "mûködjünk".
A jászberényi Szent Erzsébet Kórház honlapján kéthetente frissülõ rövid írásainkkal Hozzá, mindannyiunk közös Alkotójához, a kegyelmes Istenhez szeretnénk Önt, Önöket, közelebb segíteni. Mert azt szeretnénk, hogy minél többen megismerjék Õt!
Gyülekezetünkrõl további információkat honlapunkon olvashat.
Nagyon örülnék annak is, hogyha egyszer személyesen is találkoznánk közösségünk minden vasárnap délelõtt 10:00 órakor kezdõdõ istentiszteletén!


Áldást és békességet!

Szabó J. Róbert
református lelkész



Kedves Olvasó!

Szeretettel és békével köszöntünk oldalainkon.

Hogy miért is van szükség Isten jelenlétére egy kórházi, vagy betegekkel foglalkozó oldalon?
Mindnyájunknak, testben egészségeseknek és betegeknek egyaránt szükségünk van szellemi táplálékra, feltöltõdésre, megújulásra. Ha mélyen a szívedbe tekintesz, és hallgatsz rá, akkor döbbensz igazából rá, hogy egyedül Isten vég nélküli kegyelme az, ami megvigasztal, felemel és megóv. Mivel kórházunkban egyelõre nincsen lehetõség kápolna felállítására, ezúton, a honlap segítségével szeretnénk eljuttatni az ÖRÖMHÍRT mindenki számára. Hogy ez a pillanat egybeesik az egyház születésnapjaként számon tartott Pünkösddel, ez egy újabb bizonyságtétele annak az örömhírnek, amelyet tolmácsolni szeretnénk.

Hadd búcsúzzam azzal az ígérettel, hogy hamarosan oldalainkon igehirdetések, igék vagy éppenséggel egyházi események hívogatója és beszámolója is olvasható lesz írásos anyag vagy hanganyag formájában. Terveink között szerepel beszámolni a katolikus, a református és baptista testvérek hitéletérõl, mintegy pótolva a kórházi istentiszteleteket.

" Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égbõl, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg elõttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogyan a lélek adta nekik, hogy szóljanak." Ap. csel. 2, 1-4


Az Apostolok Cselekedeteinek idézetével hadd kívánjak minden kedves betegünknek, minden dolgozónknak, minden olvasónknak és minden kedves keresztyén testvérünknek Áldott Pünkösdöt!


Áldás, békesség!

dr. Csiki Zoltán


Karácsony tegnap és ma

Több mint két ezer évvel ezelõtt, az elsõ karácsony elõtt, az akkor élõ emberek fásultan, elkeseredetten, reményvesztetten, mégis vártak és vágytak valami vagy valaki után, aki változást hoz az életükbe.
Sokan kiábrándultak azokból az istenekbõl, amelyekben addig hittek, a bálványokban, amelyektõl segítséget és támaszt reméltek, de sohasem kaptak.

Voltak, akik úgy érezték, hogy isteneik nem sokat törõdnek az õ gondjaikkal, az õ szenvedéseikkel, az õ könnyeikkel, másfelé néznek, és nem hallják meg õket, hátat fordítottak nekik. Mások kiábrándultan és csalódva fordultak el bálványaiktól, mert megértették, hogy azok nem többek fánál, kõnél, üresek és élettelenek. Van szájuk, de nem beszélnek, és van fülük, de nem hallanak.

Azon a 2000 évvel ezelõtti elsõ karácsonyon, ebbe a fásult, elkeseredett, reményét vesztett, és sok-sok csalódással teli világba érkezett meg az élõ, a hatalmas és a valóságos Isten, hogy meglátogassa szeretetett teremtményét: az embert.

Ki hallott még ilyet? Egy isten, otthagyja az õ mennyei világát, feladja a maga isteni dicsõségét, hallhatatlanságát felcseréli a halandóságra, erejét az erõtlenségre, kiteszi magát az emberi értetlenségnek, gúnynak, megvetésnek? Ki érti ezt? Miért? Mi késztette a mindenható Istent arra, hogy ezt tegye?

Tulajdonképpen semmi. Akkor már 400 éve nem szólt és nem beszélt a Mindenható. Talán megsértõdött, mert nem hittek benne az emberek? Nem! Talán egy idõre hátat fordított az embernek, és behunyta a szemét, mert nem akarta látni gonoszságukat? Nem! Az Isten várt! Várta az elrendelt idõt, amikor az emberek a maguk választotta útjukon járva egyszer csak rádöbbennek, hogy a maguk választotta út nem vezet sehová. Várta, hogy az emberek csalódjanak a maguk csinálta isteneikben. Várta, hogy végre leszálljanak a magas lóról, és újra Õt, az igazi Istent keressék.

Mert az Isten sohasem fordított hátat az embernek, és mindig fáj neki az, amit lát, ha rátekint tõle idegen életünkre. Isten azért lett emberré, mert szereti a világot, annak ellenére, hogy nem sok szeretni való van benne. Mégis "egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Mindannyian járunk valamilyen úton. Mindannyian hiszünk valamiben. A kérdés az, hogy ha Isten ránk tekint, akkor örömét leli-e abban, amit lát: az életünkben, az útjainkban, a hitünkben. Mert ha kedvét lelné benne, akkor nem mondaná: ". amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"

Ezen a karácsonyon álljunk meg mindannyian, és õszintén vizsgáljuk meg a önmagunkat! Legyen imádságunk az, ami Dávid királyé, az Ószövetség egyik legnagyobb királyáé volt: "Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!" Ámen!


TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI !
I. rész


Jézus tanítványai egyszer azzal a kéréssel fordultak Mesterükhöz: „Uram, taníts minket imádkozni!
Az apostolok fültanúi voltak Jézus imádságának, és ez indította őket erre a kérésre. Az Úr pedig elkezdte őket tanítani, és így született az az imádság, amelyet mi csak „Miatyánk” néven ismerünk. Nézzük tehát most ennek az imádságnak a kezdő mondatát: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…”.

I. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” – kezd tanítani bennünket Jézus. Mire is tanít? Arra, hogy Isten nem valami emberek által kitalált személy! Nem valami mesefigura, akit azért találtak ki, hogy a reményteleneknek legyen valami illúzió, akibe kapaszkodni lehet. Jézus úgy beszél Istenről, mint aki VALÓSÁG, BIZONYOSSÁG. Isten éppen olyan valóság, mint a kezem, a lábam, mint én magam. Furcsa lenne, ha a saját létezésünkben kételkedni kezdenénk. Igaz?

Nem az a bizonytalan, hogy Isten létezik-e, hanem minden más akkor vált/válik bizonytalanná az életemben, amikor többé már nem veszem tudomásul, hogy van egy megkerülhetetlen személyes Valóság, egy megkérdőjelezhetetlen Bizonyosság: ISTEN, aki LÉTEZIK, aki VAN.

II. Sokak számára, ha hisznek is Isten létezésében, ez az Isten egy végtelenül távoli, megközelíthetetlen, és éppen ezért érthetetlen valaki. Valaki, aki nem sok vizet zavar, akit a bajban előrángathatunk, segítségül hívhatunk, hogy azután ismét életünk partvonalán kívülre küldjük, ha elmúlt a vész. De figyeljünk csak Jézus szavaira! Ő így tanít Istenről: „Mi Atyánk …”.

Gondoltál már így Istenre? Úgy, hogy Ő úgy szeret Téged, mint ahogyan a legjobb édesapa és édesanya igyekszik szeretni gyermekét? Olyan sokszor „bántjuk” Istent! Szidjuk mindenért, ami csak rossz az életünkben! Miért? Mert nem gondolunk rá úgy, mint Atyára, aki szeret és minden látszat ellenére, mindig és minden körülmények között a legjobbat akarja nekünk.

Sokfélék vagyunk, sokféle háttérből jövünk, valaki mégis összeköt, összekapcsol bennünket egyetlen, nagy családdá forraszt: mindannyiunknak ugyanaz az lelki Atyja Krisztusban! Ezért ez a „mi” ebben az imádságban, hogy sose felejtsük el: nem vagyunk egyedüli gyermekek, mert vannak lelki testvéreink, akiket szintén nem mi választunk magunknak.

III. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” – tanít bennünket tovább a Mester. Arról szól, hogy ez az Atya a mennyekben van. De ez a kifejezés, hogy a „mennyekben”, nem a tőlünk való fizikai távolságot jelöli, nem azt jelenti, hogy Isten egy végtelenül messze lévő, és megközelíthetetlen valaki. A „mennyekben” szó inkább csak azt jelöli, hogy Isten egészen más, mint a földi atyáink. Ő egészen különleges, roppant hatalmas, végtelenül bölcs, előrelátó, sokkal megbízhatóbb, szent és hibátlan. A „menny” egyébként sem fentet jelent, hanem azt, hogy egészen más, összehasonlíthatatlanul más, több mint bármi, ami földi!

Isten tehát olyan Atyánkká lesz/lehet Krisztusban, mint akire bátran bízhatjuk az életünket, mert senki másnál nincsen az nagyobb biztonságban!

A legtöbben keresünk valamit, ami biztonságot, lelki nyugalmat és békét adhat ebben a zűrzavaros világban. Sok mindent összeszed az ember innen-onnan, amelyben azután ezeket véli megtalálni. De csak kevesen jutnak el a felismerésig, hogy az, amiben kapaszkodnak, amiben a túlélés esélyét megtalálták, nem több mint ILLÚZIÓ, egy szappanbuborék, amely egyszer kipukkad. De az, akinek mennyei Atyjává lett az Isten, az nem egy illúzió áldozata lett, az nem egy légvárra építi föl az életét, mert megértette akár mi is éri, annak mindig értelme van. Mert Pál apostollal együtt vallhatja ezeket: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál… (…) Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (…) Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? (…) De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” {Róma 8:28.31-32.37-39} Ámen!



TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI !
II. rész


A Miatyánkról szóló sorozatunkat annak első kérésével folytatjuk. Isten bensőséges megszólítása után, Jézus továbbra is a mennyei Atya személyére összpontosít.
Nézzük először azt, hogy mit kérünk akkor, amikor ezt imádkozzuk:
"szenteltessék meg a te neved" Ha valami szent, akkor azalatt, valami nagyon mást, valami megközelíthetetlent, valami tabut, megkérdőjelezhetetlen tekintélyt értünk. A szent azonban nem valami megközelíthetetlent jelent, hanem sokkal inkább valamit, ami minősített, különleges, egészen más, mint minden más az életünkben.

Jézus azt tanítja, akárcsak az egész Szentírás, hogy Isten szent Isten, azaz minősítetten más, egészen más, mint mi! Különleges, hatalmas, tiszta, félelmetesen tiszteletre méltó, igaz, örök. Amikor Isten először mutatkozott be egy embernek, akkor ezt mondta magáról:"Vagyok, aki vagyok." Ez a bemutatkozás visz talán a legközelebb Hozzá, bár nehezen fordítható le magyarra, és nehezen adható vissza az eredeti jelentése. Talán úgy adhatom vissza leginkább e név jelentését, ha ezt mondom: "én vagyok az örök jelen; aki voltam, vagyok és leszek."

Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy mi is ennek a titokzatos Istennek állandó jelenlétében élünk, aki nekünk is /az örök jelen, aki örökké volt, örökké van, és örökké lesz/. Aki szent, és aki előtt nekünk is a legnagyobb tisztelettel szabad megállnunk, és akinek nekünk is az Őt megillető helyet kell megadnunk az életünkben.

Másodszor foglalkozzunk azzal, hogy miért fontos Isten nevének tisztelete!

Vajon Isten nem lenne többé Isten, ha nem adnánk meg számára a kellő tiszteletet, az Őt megillető helyet az életünkben? Istent nem a mi imádatunk teszi Istenné! Isten a mi tiszteletünktől függetlenül az Aki! Ne gondoljuk azt, hogy Isten sóvárog, epekedik a mi tiszteletünk után! De azt se, hogy Istenségét az bizonyítja, hogy hányan hisznek benne éppen!

De akkor miért fontos Isten nevének tisztelete. Egyszerűen azért, mert a mi életünk minősége múlik ezen!/ Nagyon tanulságos az, hogy ahol elvész Isten ismerete, ahol többé már nem tisztelik Istent, ott az emberi élet minősége romlik, az emberi élet, emberhez méltó élhetősége kerül veszélybe! Mert ott, ahol nem tisztelik többé Istent, ott az értéktelen válik értékessé, mert elvész az tökéletes viszonyítási pont, amihez képest mérhetünk mindent.

Mi hát a mi teendőnk?
1. Tanuljuk meg újra tisztelni Istent, azaz adjuk meg Istennek az életünkben az Őt megillető helyet!
2. Éljük Isten tiszteletét a környezetünkben élők felé, és tetteinkkel és szavainkkal tegyünk Róla bizonyságot másoknak!

Üdvözlet

Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]

Szent Erzsébet Kórház Gyógyszertára

Nyitvatartási idő:

Hétfő - Péntek 07:00 - 15:00
Hétvégén Zárva

Kártyaelfogadó hely:

Hasznos linkek   |  Térkép   |  Impresszum   |  Webmail
© 2007 - 2017 Jászberényi Szent Erzsébet Kórház    Minden jog fenntartva. A weboldalakon található szövegek, képek, valamint ezek elrendezése szerzői jogvédelem és más vonatkozó törvények védelme alatt áll.    Fel ↑